Egy apának három apró gyermekkel, a tanítónak aki a gyermekek között éli mindennapjait mélyen nyomot hagyó tragédia a gyermekhalál. Zalaszántó fiatal káplánjának szinte első feladata a szőlőhegy egy apró házában utolsó kenetet feladni egy kisfiúnak megrázóan szomorú kötelesség volt. Részletes beszámolója a pincelakásban történt tragédiáról, a tüdőgyulladás lázában égő haldokló kisfiút körülvevő megtört családról az iskolában megrázóan hiteles volt és nem hagyta Mikus Gyulát sem nyugodni. Meglátogatta a családot, a helyszínt és engedélyt kért tőlük, hogy a tragédiáról készülő képét a helyszínen készíthesse el. Nagyméretű vásznával festőszerszámaival felköltözött a szőlőhegyre és belefogott a nagy munkába. Szabadidejében a családot nem zavarva készült a mű, egyik délután apró fehér pontok lepték el a vásznat. Mi lehet? Hozzáérve leesik, letörölhető, mintha az egész ablaktalan szoba megváltozott volna, hát a házigazda kimeszelt “Mit szólnak az emberek ha meglátják a képet!” Természetesen az alakok megfestéséhez modelleket kellett találni, a sötét pinceszobában világítani kellett. A tanítói fizetésből nem jutott arra, hogy megfelelő mennyiségű vastag gyertyát vegyen, de hát a képnek híre ment a faluban, amikor nem dolgozott rajt sokan meglesték mi készül. A templom sekrestyése dacolva a szigorú esperes haragjával, aki gyertyára – hallva a képről – még jobban odafigyelt el-el csent a tanító úrnak a már használt gyertyák közül. A haldokló 12 éves fiú modellje Gyula fia lett aki még idős korában is mesélte: “Nagyon rossz modell voltam, a társaim kint játszhattak én meg a hőségben betakarva kellett feküdjek mozdulatlanul, ráadásul a forró viasz mindig a kezemre folyt.” Az apa modellje egy idősebb zalaszántói parasztember volt aki a beteg lába miatt nem tudott a földeken dolgozni. Modellkedésének ára pipadohány volt, de hát itt sem ment minden egyszerűen, a bácsi második alkalommal modellt állva nem akarta a sapkáját levenni, kiderült a családja nullás géppel szépen megnyírta mivel: “Csak úgy torzonborz fejjel nem lehel a nagyközönség előtt szerepelni”. Beteg lába ellenére az öreg nem a meggyötört megtört apa látszatát keltette, mert tőle telhetően délcegen kihúzta magát. Az hogy a festményen mégis a megtört meggörnyedt apa látszik, Mikus Gyula elmondása szerint így történt: “Semmi módon nem tudtam rávenni hogy egy meggörnyedt megtört emberhez hasonló pózban álljon ezért a kép más részleteit kezdtem kidolgozni, idővel fájós lába miatt pihenőt kért, de még maradásra bírtam, aminek az ára egy-egy pakli pipadohány volt. Fájdalma kezdett az arcán tükröződni, tartása vesztett délcegségéből kezdett meggörnyedni, de nem engedtem még pihenni. Mikorra már teljesen megtörte fájdalma egy karika pipadohánynál tartottunk, de arca tartása ekkor volt megfelelő. Ekkor álltam neki az apa figurájának és sikerült néhány perc alatt megfestenem.” A kész mű először a Képzőművészeti társulat 80. jubileumi kiállításán került a nagyközönség elé. 50-es évektől Dr. Schuster Lajos galamboki esperes irodáját díszítette, ahol az emlékezet érdekes csalfa játékával sikerült szembesülnöm. Hallottam sokat a képről de soha nem láttam, 1967-ben egy baráti társasággal felkerekedtünk meglátogatni apám barátját és tán elsősorban megnézni a képet. Az ajtóban apám percekig döbbenten állt és csak sokára tudott megszólalni, elmondva, hogy Ő a legapróbb megfestett részletekre is emlékezett pontosan, de a kép tükörképe volt szemei előtt hosszú évekig.
