Mikus Gyula festőművész
Tapolcától Keszthelyig 1910-től 1942-ig
A dunántúli kisváros, Tapolca borbélyának Gyula fia, könnyekkel küszködve kezében a lavórral és szivaccsal megy az egyik borkereskedő frissen fehérre festett házához lemosni azt a gyönyörűre sikerült lovas szekeret amit elemi iskolás társai kérésére hazafelé menet rajzolt. Papír és rajzlap nem jutott az iskolásoknak csak a palatábla a palavesszővel, amivel maradandót nem lehetett alkotni, de a gyerekek feltalálták magukat a lámpaoltogató által kidobott elégett lámpaszeneket vadászták, mert majdnem a rajzszénnel vetekedett puhasága. Elemi iskolai tanárai korán felfedezték kiemelkedő tehetségét, rajztudását, a Tapolcai Újság 1912-ben külön említi Frimmel Gyula diákjainak rajzkiállításáról Mikus Gyula IV. osztályos tanuló kiváló rajztudását. Ebből a fiatal korszakából maradt fenn kb. 1920-ból néhány gyönyörű akvarellje. Már ez mutatja kivételes technikai tudásának csíráit, ahogy egy 15 éves gyermek biztos kézzel örökíti meg a vadvirágokat. Elemi iskolai rajztanára Frimmel Gyula segítségével, ösztöndíjjal került Szegedre a tanítóképzőbe, abbahagyva érte az asztalosinasságot. Tanulmányai befejeztével 1927-ben huszadmagával nyújtott be pályázatot a zalaszántói elemi iskola megüresedett tanítói állására amit, az iskolaszék döntése alapján elnyert. Kezdetben ez a csodálatos környezetben hegyekkel koszorúzott völgyben fekvő kis dunántúli falu és lakói adták témáit. Együtt élte mindennapjait a falu lakóival azok gondjait bajait, örömeit átélve, segítve tanítványait azok szüleit – és emiatt folyamatos konfliktusban élve a falu papjával és jegyzőjével. Ezekben az években készült életképeiből néhányat megismerhetünk, de sajnos tájképei – többször mesélte barátainak „ Csak láttátok volna milyen bátor és harsány színekkel mertem fösteni” – egy-egy ritka kivétellel nem elérhetők számunkra. Első, számára elismerést és országos ismertséget hozó műve a Halottasmenet története is itt 1933-ból indul egy vázlattal, ahol a téli hóviharban történő temetésen a sírig is utat kellett lapátolni néhol méteres hóban – és érlelődik öt évet ,hogy megszülessen a Halmos Izor Életkép-díjat elnyert mű, melyet bemutatásakor: „A közönség nagy tapssal és tetszéssel fogadott” . A mű először „A szegény ember temetése” címmel szerepelt. Talán ennek az első elismerésnek is szerepe van abban hogy három gyermeke mellett szakítson időt az alkotásra, hajnali gombaszedésekkel teremtsen elő egy kis plusz pénzt vásznat festékeket beszerezni és folyamatosan megjelenni kiállításokon. Zalaszántó mindennapjairól ezekben az években fetett képei a Keresztjáró napok, Zalaszántói bucsu, Delelő csorda. A fiatal tanító felhívta magára a figyelmet, műveivel barátokat szerez ismerősöket talál művésztársai körében. A folyamatos témakeresés tágítja körülötte a teret és már egyszer-egyszer elmerészkedik a Balatonig is akinek változatossága a Keszthelytől Szigligetig terjedő szakasz csodálatos panorámája rabul ejti és haláláig nem ereszti. Szeretett volna a Balatonhoz közelebb jutni, Keszthelyre költözni jobb alkotói körülmények közé kerülni, amihez egy zalaszántói látogatással Koszta József segített, mikor a képeket szobrokat megcsodálva azt mondta : „ Úristen micsoda tehetség! Csak egy évre mehetne el Párizsba!” mire szerényen azt a választ kapta „ Én csak Keszthelyre szeretnék….” Koszta József közbenjárására 1942 szeptemberében a Magyar Királyi Vallás és Közoktatásügyi miniszter Keszthelyre helyezte állami polgári iskolai rendes tanítónak . Időben korban előreugorva hadd álljon itt egy vallomása mely az írókat költőket megszégyenítően kerek és egész, nekünk ismerőinek mindannyiszor könnyeket csal a szemünkbe : „ Nem jártam soha külföldön, nem ismertem tengereket, idegen világot, hazám más tájaival is csak futó kapcsolatot teremtettem. A Balatont festettem télen, nyáron, kora tavasszal, késő ősszel. Amikor úgy tűnik, mindent tudok róla, naponta újabb arcát fordítja felém. 1973-ban kapott Egry-díjamat is lényegében a Balatonnak köszönhetem. Mágikus erejű vonzása teszi, hogy nem tudtam eltávolodni mellőle. Kapcsolatom a tóval és környékével megbonthatatlan, már csak magammal elmúló. ” mondta 76 évesen mikor még szinte naponta járta a becei dombokat.
Életrajzi adatok
1905 október 16-án Celldömölkön születik a hétgyermekes család második gyermekeként
1910-ben a család Tapolcára költözik, itt jár elemi majd polgári iskolába
1922-ben a Tanítóképzőben kezd tanulni Szegeden
1927 Zalaszántón elemi iskolai tanár lesz
1934 a Balatoni Szövetség elismerő oklevele a kiváló festményekért
1939 Halmos Izor életképdíj a Halottasmenet képéért (első címe : A szegény ember temetése 1938), Budapest Műcsarnok
1942 Szeptember 19-től a Keszthelyi polgári leány- és fiúiskolában rajztanár, az iskola általános iskolaként működik tovább 1948-tól
1943 Április “Mészöly Géza Társaság” első díja a legjobb Balatoni témájú képért
1952-től Festőművész, továbbra is Keszthelyen
1953 Festészeti nívódíj, Székesfehérvár
1953 Tájpályázat III. díja a IV. Nemzeti Kiállításon, Budapest Műcsarnok
1955 tagja lesz a Magyar Képző- és Iparművészeti Szövetségnek
1964 a Magyar Köztársaság Képzőművészeti Alapjának tagja
1969 Festészeti nívódíj, Veszprém
1973 Egry József Képzőművészeti díj, Veszprém
1975 Veszprém Megyéért Érdemérem arany fokozat
1975, 1980 és 1985 Szocialista Kultúráért kitüntetés
1980 Keszthely városért kitüntetés
1989 Keszthely város díszpolgára
1991 Zala m-i Önkormányzati Közgyűlés alkotói díja, Zalaegerszeg
1995 Augusztus 20 Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje kitüntetés, Budapest
1995 Szeptember 8 Veszprém város arany Emlékérme, Veszprém
1996 December 6-án meghal
1996 December 14-én örök nyugalomra helyezik a Keszthelyi Szent Miklós temetőben
Önálló kiállításai
1940 Nagykanizsa
1951 Balatoni Múzeum Keszthely
1951 Fényes Adolf terem Budapest
1952 Festetics kastély Keszthely
1956 Rippl-Rónai Múzeum Kaposvár
1964 Képcsarnok Veszprém
1975 Balatoni Múzeum Keszthely
1981 Kemenesaljai Művelődési Központ Celldömölk
1981 Bakonyi Múzeum Veszprém
1983 Halle NDK
1983 Batsányi János Művelődési Központ Tapolca
1991 Helikon Kastélymúzeum (Festetics-kastély ) Keszthely
1995 Csikász Galéria Veszprém
1996 Tóparti Galéria Révfülöp
2008 Magyar Állami Operaház
